AGYAM FELE

Mégpedig a jobbik. Eddig csak az foglalkoztatott, hogy hogy van az, hogy én tulajdonképpen balkezes vagyok, viszont sok mindent csak jobbal tudok csinálni, ez viszont kétkezességnek nem mondható, mert aki kétkezes, az megközelítőleg ugyanolyan ügyes mindkét kézzel, aki meg balos, az béna jobbal és fordítva. De az hogy van, hogy írni, rajzolni csak ballal tudok, színezéshez viszont már használom a jobb kezemet is? Miért tudok csak jobb kézzel ollóval vágni, ballal nem? Miért tudok csak bal kézzel labdát vezetni és kosárra dobni, viszont a ping-pongozás és squasholás csak jobbal megy? Miért csak a jobb kezemmel tudok kalapálni, varrni, de az ásót miért a bal kezemmel tartom?
Eddig még nem sikerült erre rájönni, viszont mióta voltam egy "jobb agyféltekés rajztanfolyamon" Gizinél, azt legalább már tudom, hogy melyik agyféltekém mit tud. Bizonyára nem lett volna ekkora élmény ez a 4 nap (2 hétvége), ha az oktató személye más. Gizi egy nyugdíjas műszaki ember, aki saját, fehérvári otthonában tartja rendkívül jól felépített, tartalmas, értékes tanfolyamait. Első perctől figyelni kellett rá, mert ő is figyelt ránk. Üresjárat nélküli, felkészült, szimpatikus jelenléttel vezette végig a napokat, amelyek egy-egy rendes munkanapnak számítottak, folyamatos rajzolás-ismeretközvetítés egységek követték egymást 8 órán keresztül.
Idézek Gizi oldaláról:

Kisgyermekként mindannyian átéltük azt a csodát, hogy a ceruzánk nyomot hagyott a papíron, /szekrényen, tapétán /, olyan nyomot, melyet mi irányítottunk. A vesszőkből, görbékből, körökből később már virágot, napot, házat, embert formáltunk.
Ahogy nőttünk, úgy lettek gazdagabbak rajzaink. Gyümölcs lett a fákon és fészek, ült a kutya és lépett az oroszlán, zászló lengett a vár tornyán.
Rajzainkban kifejeződtek érzelmeink is. Kis alkotásaink kompozíciós elrendezése, színei, méretek növelése, vagy csökkentése rajzunkon keresztül megmutatta azt, amit szóban nem mondtunk el.
Aztán iskolások lettünk, megtanultuk a betűket leírni, olvasni, szavakká formálni. Szerettük a rajzórákat, nem csak azért, mert nem kellett belőle felelni. Még szívesen készítettünk rajzot szüleinknek Anyáknapjára, születésnapra. Tudtuk, hogy szép amit rajzoltunk, tudunk vele örömet szerezni.
Mire az  általánost elvégeztük, ez a hite sokunknak elveszett. Szerettünk volna akkor már bonyolultabb és valósághű rajzokat készíteni, de nem igazán úgy sikerültek, mint szerettük volna. Ki is alakult az a meggyőződésünk, hogy „Én ehhez béna vagyok„ , „képtelen vagyok rá„ , ”nincs tehetségem a rajzhoz„ és már nem is volt kedvünk rajzolni.
Felsőbb iskolákban az ábrázoló geometria és a szabadkézi rajz is okozhatott nehéz perceket.
Felnőttként zavartan mosolyogtunk, ha gyermekünk megkérdezte rajzunkat nézve, hogy: Apu ez most banán, vagy egy hal.
De minden kamasz és felnőttkori kudarc ellenére sokunkban megmaradt az a vágy, hogy szeretnénk jól rajzolni. Lehet, hogy szükségünk lenne rá, hogy valamit megmagyarázzunk és rajzzal könnyebb lenne, talán gyermekünknek segítenénk egy feladatot megoldani, unokánkkal rajzolgatnánk, mert velünk jobban szeretne, mint egyedül, vagy egyszerűen saját örömünkre.
Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy rajzolni csak a tehetséges emberek tudnak.
A 60-as évek vége felé Roger W. Sperry-nek és kutatótársainak az agykutatás terén elért eredményei választ adtak Betty Edwards sokéves művészeti oktatói  tevékenysége alatt felmerült kérdéseire. Meglátása, hogy rajzolni jobb agyféltekés módban lehet, helyesnek bizonyult. Kidolgozta a jobb agyféltekés rajztanítás módszerét.
Módszerének alapelve: a rajzolás tanítható és tanulható képesség.

Ez pont az a tanfolyam volt, amit én erős fenntartással kezeltem - egészen addig, amíg el nem kezdődött, a végeredmény pedig engem is meglepett. Gyerekkoromban egész jó rajzolónak számítottam, de bátran mondom, hogy ez azóta elmúlt. És minden felnőttnél, aki elveszíti a gyakorlatát és a gyermeki szemléletét, elmúlik. Így lehet, hogy a legtöbb felnőtt csak pálcikaemberkéket tud papírra vetni.
A rajztanfolyamon nagyon sok egyszerű, a jövőben is jól használható technikát tanultam (kép felosztása, mérések, stb.), de van a "hókusz-pókusz" rész is, amit nem azért nevezek így, mert hülyeségnek tartom. A varázslós rész a szemléletmód megváltoztatására irányul, ami nem nehéz, az a lényege, hogy egy számomra régóta ismert jelentést, képet másképp értelmezzek. Ahogy Gizi mondta, el kell hallgattatnunk néha a bal agyféltekét ahhoz, hogy ne a berögzött sémákkal dolgozzunk. Tuti nem így mondta, de én ezt jegyeztem meg belőle. Ennek a gyakorlat pl. az volt, hogy másoljunk le egy képet (ez egy Picasso alkotás volt), de úgy, hogy az eredetit megfordítjuk. Így elkerülhető, hogy egy lábat vagy egy kezet rajzoljunk, és csak az adott tér adott vonalait fogjuk másolni, így sokkal pontosabb lesz a másolat.
Íme a Picasso kép eredetijének másolatának általam "fejenállva" készített másolata ( a másik a saját kezemről készített rajzom):

Persze senki ne gondolja azt, hogy 4 nap helyettesíthet sok évi tanulást és gyakorlást. De a legtöbbünk számára nagyon is értékes lehet, és meglepően sokat adhat ez a pár nap: gondoljunk bele, mit érez egy könyvelő, egy betegápoló, egy közgazdász vagy egy irodista, amikor odamegy Gizihez és rajzol magáról egy primitív önarcképet, és 4 nap múlva hazamegy egy olyannal, amit bekeretezhet és kirakhat a falra. De nem csak ezt viheti haza, hanem azt a felszabadító, mámoros érzést, hogy ő ilyet tud. Nem is tudta, hogy tud... De ha ezt tudja, mi mindent tudhat még, mire lehet képes...? És ez a felismerés a lényeges.
Ezek készültek még a 4 nap alatt:
A jobb oldali az eredeti, a bal az enyém

 Ennél nem fotóztam le az eredetit, ez csak az én művem, egy árnyékos kecskés

 Ezek tanulmányok arc rajzolásához:

Ez meg az összes rajzom, amiket 4 nap alatt készítettem:

Ami gyanúsan jól kidolgozott, azok másolatok, a bénábbak a valóság alapján készültek.
Most meg a megdöbbenős: önarckép első napon tükörből, és önarckép 4. napon színes képről:

Gizi mindenkit vár. Üdv: orsi (aki ezt rajzolta magáról, mert képes rá:))

GYERMEKJÁTÉKOK RELOADED

Rendkívül nagy örömömet lelem a gyerek játékának a megfigyelésében, jobban, mint valaha, én is öregebb lettem, meg több az időm is.
Kamilla minden egyes játéka üdítően eredeti, lassan forgó felnőtt agyam alig tudja követni, mit miért csinál, nézni és hallgatni is szórakoztató.

A legjobb játékok egyszerűek, kinézetre és funkcióra egyaránt: ezek engednek a legnagyobb szabadságot a fantázia szárnyalásának. A Waldorf pedagógia is így véli, és nekem csak egy olyan kis kifogásom van, hogy még az én fogalmaimhoz képest is túlságosan leegyszerűsítettek a játékok, és korlátozottnak találom azok fajtáit. Viszont ezek állnak legközelebb hozzám, még ha kicsit módosítok is az "irányon".
Abból indulok ki, hogy felnőttként megpróbálok elvonatkoztatni az idők során rám rakódott sablonoktól, viszont az évek kiépítettek egy elég stabil kis ízlést (erre bizonyítékom is van, a tesómnak pontosan ugyanazt az ajándékot adtam szülinapjára, mint 1 évvel ezelőtt, és nem is emlékeztem rá, akkor sem, amikor kicsapták az asztalra, hát, pedig mennyit törtem rajta a fejem! Megint szamovár..?), szóval próbálom ötvözni a saját ízlésemet a prekoncepció- és sablonmentességgel, amikor gyerekjátékról van szó. (Meg bármiről. Baromi nehéz ám! Ld. jobb agyféltekés rajzols, majd később írok róla)

Meg vagyok róla győződve, hogy a szülők azért vásárolnak ocsmány műanyag zenélő szarokat, mert amikor megszólal a fejükben, hogy "játék a gyereknek", gyorsan melléugrik egy jól bebetonozott kis képzettársítás, hogy "Tesco, műanyag szarok sora, a legnagyobb doboz". Nem tapasztalták, nem látják, hogy van más is, mert ha nem a kínai tömegipar terméke türemkedne naponta az arcukba, biztos, hogy másféle játékot választanának.
Szerencsére egyébként elég szívós munka kell hozzá, hogy egy gyerek fantáziáját és jó ízlését leromboljuk, de olyan 10 év alatt ez sikerülhet is.

Az a vicc, hogy a felnőttek általában tudják is, hogy mivel szeret egy gyerek játszani: jól elnevetgélnek azon, hogy "de édes a gyerek, egy kavicsot tologat és brümmög hozzá, te, apjuk, nem kéne már venni neki egy elemes, távirányítós Hummert...?". De azt hiszik, ez olyan kis fejletlenség, majd kinövi, hogy egy fonaldarabbal játszik papás-mamást. Pedig ez az igazi játék. Amikor ő alkotja meg a világot, amikor minden krumpliba bele tud látni egy tengeralattjárót.

Nem állítom, hogy nem kell nekik ezért semmilyen játék, csak éppen nem annyi, és nem olyan. Azt sem állítom, hogy kizárólag a gyerek ízlése szerint szerzem be neki a játékot, mert azért vagyok az anyja, hogy terelgessem, amíg kell.
Az én gyerekem is nagy örömmel barbizik az óvodában vagy a barátnőinél, de otthon nincs Barbie, nem is lesz. Ezt pontosan tudja, és nem frusztrált tőle. Azt szokták mondani a kétkedők, hogy gonosz dolog megvonni tőle, mert olyan jól eljátszik vele. De a gyerek mindennel nagyon jól eljátszik, csak a többit még nem merték megpróbálni. Persze van, hogy már szinte nincs visszaút: akit már babakorában csillogó feliratos Walt Disney-s ruhába öltöztettek, attól nehéz megvonni utána a legújabb hercegnőpónit. Pedig egy kisgyerek szépsége akkor igazán feltűnő, ha nem az öltözéke ragyog, hanem ő.

Nagynénim erre azt szokta mondani, hogy "it's just a doll...", vagyis nem kell túllihegni a dolgot, nem halok bele egy Pocahontas-ba. Ezzel amúgy teljesen egyetértek, sőt, érvényes ez a másik oldalra is: nem dől össze a világ, ha azon a Waldorf-stílusú babán orr is van, pedig Steiner szerint az már helyrehozhatatlan károkat okoz a kölyökben, mainstream-mé válik, és onnan már nincs megállás a lejtőn.
Természetesen egyáltalán nem erről akartam írni, de szerencsére ezért nem fizet nekem senki, azt írok, ami épp eszembe jut. Van még hely a blogban.
Na szóval, gyermekjátékok: nemrég körözött a hasonlóan elvetemültek között egy jó kis cikk "Minden idők 5 legjobb játéka" címen (angolul). Előre röhögtem, mert pontosan tudtam, miről fog szólni, a FB-os ismerőseim ritkán osztanak meg Brendon-kupon nyerési lehetőséget, vagy Libero-akciót. Próbáltam előre megtippelni, és jó párat el is találtam: A cikk szerint a legjobb játékok:
1. Faág
2. Kartondoboz
3. Fonal/madzag
4. Karton henger (pl. WC papír guriga, mellesleg még mindig a legnépszerűbb bejegyzés a blogon, ennyire gáz a többi...?)
5. Koszolás
A többiekkel gyűjtöttünk még néhány ilyesmit, hogy kavics, dió, üres palack, stb.

Emlékszem, Barnussal ha mentünk valahová kiskorában, mindig gondosan bepakoltuk a szerintünk baromi fontos játékokat egy hátizsákba, természetesen egyszer sem nyitottuk ki. Kamillával már nem viszünk semmit, ha megyünk valahova (hétvége, nyaralás, kivéve ha ő akar pakolni valamit, de ezt is korlátozzuk, ill. már ő maga korlátozza. Ez persze olyan helyekre vonatkozik, ahol el lehet bogarászni, ha egy üres betonkockába mennénk 2 napra, akkor szerintem mi is vinnénk ezt-azt.

Vagyis az alap a kevés és egyszerű játék, ami "független": nem kötődik áramforráshoz vagy ideológiához, anyaga organikus (fa, pamut, gyapjú, selyem, mama, apa), ezt onnan lehet megjegyezni, hogy ez azért jó, mert az ember is az, viszonylag kevés kőolaj-származékot tartalmaz, kivéve, amit megeszik és magára ken. És tetszik nekem :D  Ha ez a "mag", akkor egy kis műanyag még belefér.

A megfigyelés fontos. Figyeljük a gyereket, mit tevékenykedik, és hagyjuk, hogy elsősorban nem-játék dolgokkal játsszon. De azért ne csavarjuk ki a kezéből a Playmobilt, inkább csodáljuk szájtátva, miket alkot, és reménykedjünk, hátha a mi kis elveink hozzájárulnak ahhoz, hogy boldog, szabad felnőtt váljon majd belőle.

Gondoskodás, szeretet

Régen tanítottam németre egy nyak-fej sebészt. Nem volt egy finom, szenzitív ember, inkább harsánynak mondanám, persze ez engem, mint némettanárt nem érintett. Igyekeztem őt érdeklő német nyelvű cikkekből tanítani, vittem neki egy Bunte-t, amiben közérthető módon volt egy jó kis cikk az ő szakterületéről. Persze a Bunte az egy jobbfajta bulvárlap (volt), sokat tanítottam belőle, az orvos meg egy orvos, tehát azért tanultunk abból, mert ő nyak-fej sebészetből volt penge, én meg némettanításból, szóval a közös halmaz a szóban forgó cikk volt.
Lapozgattuk az újságot, és az egyik képen megakadt a szeme: "Ez a kedvencem. Fantasztikus ez a gyengédség, ez a gondoskodás." Én néztem rá nagy szemekkel, hogy ezt egy olyan férfi mondja egy olyan férfiről, akiknek önközpontúsága enyhén szólva elnyomta azt a tulajdonságot, hogy másokra tekintettel legyenek. Mégis, meglátott valamit a képben. A fotó első látásra nem szenzációs, de 20 év távlatából is emlékszem rá, hogy rám is milyen nagy benyomást tett. Robert Capa, magyar származású fotográfus készítette Pablo Picasso-ról és egyik nejéről, Francoise Gilot-ról 1951-ben.

Ez a kép jutott eszembe, amikor elbúcsúztunk nyárra az ovitól. Sok bejegyzés készült már az ovinkról, de azokról nem szóltam, akik a gyerekemet terelgetik minden hétköznap 4-ig. A nagyfiam is ugyanabba a csoportba járt, ahova most a kislányom, és ugyanazok a óvónénik/dadus vigyáznak rá. Nagyon szeretjük őket, és köszönjük a munkájukat és a szeretetüket. Jó pihenést!

Ovi, másképp

A múltkori saját ovis bejegyzésben azt írtam, 90%-ban elégedett vagyok, de van az a 10%...
Hát ez az az 10%:

Untitled from Csaba Madarász on Vimeo.

Most múlik

Ez az én csengőhangom már régóta, igaz, Veca előadásában, de az eredeti a Quimby műve, tudvalevőleg. Utólag megtudtam, hogy a szám a drogfüggőségről szól, bár sokan azt gondolták, hogy a szerelemről. Én meg nem tudtam, miről szól, de felhangosítottam a rádiót, amikor először hallottam. Persze tizedszerre sem értettem, de hát József Attilát sem értem sokszor, mégis elvarázsol.
Ugyanez történt egyszer régebben reggel 9-kor, amikor ültem az autóban, és szólt a Petőfi, és benne egy olyan hang és szöveg volt hallható, hogy szintén egyből feltekertem a hangerőt (ez egy roncs, ebben tekerni kell, nem elegánsan a kormányt fogva pöckölni a jobb kezünk középső ujjával, vagy a gondolataink erejével irányítani a hangerőszabályozót). Az Ágnes: Óh szív nyugodj című dala volt.
Semmilyen tragédia nem történt, ha valami elmúlik, az mindig hasonló érzés, meg kell róla emlékezni, magunkban szobrot emelni neki, és néha megkoszorúzni.
Felejthetetlen másfél év volt, amit a Mamami Boltban töltöttem.
Nem megyek ám messzire: bár teljesen más feladataim lesznek a jövőben, találkozhattok velem továbbra is a Mamami fórumon, itt és a Facebook-on.

Kérem, hogy támogassátok továbbra is a Mamami Boltot megtisztelő jelenlétetekkel, ne feledjétek, hogy nagy dolgoknak voltatok tanúi!
Szeretettel:
orsi