Az óvodáról már
többször írtam, egyrészt azért, mert szeretjük, másrészt azért, mert abban is különleges, hogy évszakonként (néha többször is, pl. macinap) váltakozóan látványos, ízléses és részletgazdag dekorációval fogadja a gyerekeket és felnőtteket az előtér.
Nem lehet megunni azt a sok szépséget, a gondosan, szeretettel összeválogatott játékokat, könyveket, dekorációt. Az idei őszi kicsit csúszott, ezért viszonylag rövid ideig csodálhattuk, de természetesen fotóztam, hogy megörökítsem. Nem sokban különbözött a múlt évitől (
itt és
itt olvasható), de ez valahogy megnyugtató is, jó, ha valami ugyanolyan, mint múlt évben...
Jó látni Tibi bácsit, amint a kertben söpör. Olyan, mintha valami színházi díszlet lenne, olyan tökéletes: őszülő halánték, kék munkásköpeny, és mindig van nála valami szerszám.Ugyanis nem csak a kertért, hanem a dekoráció macsó részéért is ő a felelős, a barkácsolásra célzok.
Az őszhöz hozzátartozik a Márton-napi ünnepség is, ahhoz pedig a lámpás felvonulás. Meg a forralt bor. Kellemetlen, hogy valahogy mindig az alkohol jön szóba az ovival kapcsolatban, de mivel ovink abból a szempontból hagyományosnak számít, hogy nem igazán erőltetik a közösségépítést, mint egy Waldorf-oviban (dehogy irigylem én a rendszeres takarítást meg a kertásást - ezeknek közösségépítő ereje biztos jelentős, de kicsit full-time job, és ez nekem megerőltető lenne. A Waldorf ebből a szempontból valóban életforma, jobb, ha tájékozódik az ember előtte), ezért a szülők csak ritkán találkoznak úgy, hogy 5 percnél hosszabb beszélgetést tudnának folytatni, ezért a forralt bort katalizátorként is felfoghatjuk. Azért védem ilyen hisztérikusan a dolgot, mert ez évben 2 dolgot vállaltam a bulira: a forralt bort és a zsíros kenyeret. Gondolkodom, hogyan lehetne leírni szimpatikusan azt, hogy mindkettő igen jól sikerült, de azt hiszem, nem lehet. Belive it. A
kenyér házi sütésű volt. Biztosíthatok mindenkit róla, hogy NEM nehéz megvalósítani a tökéletes házi kenyeret. Ha bonyolult lenne az elkészítése és nem lenne elronthatatlan és nagyon finom, nem csinálnám.
A Márton-nap elengedhetetlen része Márton a lóval. Mivel ilyenkor már töksötét van, vakuzni meg nem illik, még soha nem sikerült a lovas embert lefényképeznem, pedig már Barnusék idejében is ő jött, és ez bizony minimum 8 éve volt. Egy titokzatos, fekete kámzsás lovas, akit mosolyogni még senki nem látott, egy gyönyörű szőke lovon... nem tudom, hogy nevezik hivatalosan a szőke lovakat, de ő tényleg egy, hosszú, szőke hajú ló. A lovas pedig... 8 éve nem merem megszólítani, hát tényleg nem is kellett volna, mert most összeszedtem a bátorságomat és odamentem hozzá, amikor befelé indultam az oviba az egyik tálca mangalicazsíros kenyérrel, és megkínáltam. Felém fordította nem evilági tekintetét, és közölte, hogy vegetariánus. Gyorsan bespuriztam az oviba mangalicástul és megkóstoltam a forralt boromat. Kamilla kevésbé volt megfélemlítve, mert egyszer csak azt hallottam a sötétből, hogy cuppan valami: Kamcsi megcsókolta a lovat. Aztán nevetve jött oda hozzám, hogy a ló majdnem megette a kesztyűjét. Én nem szívből nevettem vele, mert tudtam, hogy a kesztyűben benne volt a keze is.
Kamcsi és a szőke ló:
Lámpácskák, még mécses nélkül:
Ovideko:
Sajnos már vége az ősznek, pedig gyönyörű volt. Készülünk a télre, Tibi bácsi már ácsolja a kandallót.
