OVIFOCI

Vasárnap nagyszerű programunk volt, ovifoci délelőttön voltunk a Kék suliban. Ez azt jelenti, hogy sok aranyos ovis kisgyerek rohangál össze vissza, mi meg élvezzük a látványt és nagyokat mosolygunk.
Én azért megyek, mert nekünk ez családi program, hiszen Barnus is ugyanannál az edző bácsinál kezdte a focit 9 éve, mint most Kamcsi, azzal a különbséggel, hogy a lányka Apának nevezi Laci bácsit.
Az utóbbi években jól kis lányfocista utánpótlás alakult ki, hiszen az edző bácsik is majdnem mind családot alapítottak, és a sors azzal tréfálta meg őket, akiknek a foci szent, hogy lányaik születtek. De ez csak így leírva furcsa, úgy tűnik, ma már senki nem akad fenn ezen. A sport, a mozgás öröme ugyanúgy jár mindenkinek, kifejezetten jót tesz egy fiúcsoportnak, ha kislány is van, tizenéves korban már más miatt tenne jót, de akkor már külön edzenek (a szabály az, hogy 12 éves korig játszhat lány a csapatban, és van pozitív diszkrimináció, a lány két évvel idősebb is lehet a fiúknál). Valahogy automatikusan megtanulják, hogy hogyan kell együtt játszani, és ki mondta, hogy csak a kisfiúk focizhatnak?! Meg lehet figyelni egyébként világszerte, hogy a női foci egyre népszerűbb, már nem csak a röhögés miatt nézik a férfiak, Németországban kifejezetten sztároknak számítanak a női futball válogatott tagjai.
Az edző bácsiknak meg ez egy hivatás, rendkívül komolyan veszik: képesek este telefonon meg emailen megbeszélni, hogy az aznapi edzésen melyik gyerekkel mi volt. A legszebb élmény a kicsiknél az, hogy az edző olyan, mint az óvónéni: Laci bácsit már rengeteg kisgyerek ölelgette, és mondta neki, hogy szereti. Ő meg számtalan buksit simogatott, kibomlott cipőfűzőt bekötött, sok könnyet felszárított. Múltkor mondjuk egy adag taknyot sikerült kapni a szeretet mellé, mondta neki a kissrác, hogy van valami pókháló a kezén, Laci bácsi erre próbálta leszedni, és azt vette észre, hogy valami nyúlós trutymó borítja be csuklóig. Technikai szünetet kért, hogy rendezze sorait.
Mókás volt megfigyelni az ovifocin néhány apukát: már a rendezvény előtt fél órával ott voltak, szigorúan sportszerelésben, a gyermeken is tetőtől-talpig focis cucc. Dehogy ítélem el őket, amíg nem nyomorítják meg a gyereket az elvárásaikkal és a saját beteljesületlen álmaikkal, nincs ezzel az ambícióval semmi baj. A baj ott kezdődik, amikor minden edzésen ott állnak és bekiabálnak, hogy szerintük mit kellene a sarjuknak csinálni, meg amikor nagyobb korban meccsen az ellenfél letaposására biztatják ártatlan gyermeküket, akiben mondjuk egy csepp agresszió sem lenne amúgy. De ez szerencsére ritka.
Visszatérve a focira: Kamcsit nem mondanám túlmotiváltnak a témában, "meccs" közben például volt, hogy elmélyülten járkált a szaggatott vonalon, érdeklődve nézte, ki jön be az ajtón, vagy fejlett pantomimmal jelezte, hogy rendkívüli módon unja, ja és ásított is. de ez így is van rendben, mi szakadtunk a röhögéstől. Én kifejezetten örülök, hogy egy 5 éves kislányban nem teng túl a győzni akarás, neki nem is ez a dolga még. Szerencsére ezt az edzők is pontosan ugyanígy gondolják, ők sokszor mondják  a szülőknek is, hogy teljesen mindegy az "eredmény", a labda és a mozgás iránti öröm kifejlődése a lényeg.
Cukik voltak, mozogtak egy jót, beszélgettünk a szülőkkel, majd mászókáztunk még az udvaron, jó kis nap volt.
Szerintem isteni érzés lehet, ha az embernek az apukája akasztja a nyakába az aranyérmet! (Mindenki aranyérmet kapott:))

GYERMEKJÁTÉKOK RELOADED

Rendkívül nagy örömömet lelem a gyerek játékának a megfigyelésében, jobban, mint valaha, én is öregebb lettem, meg több az időm is.
Kamilla minden egyes játéka üdítően eredeti, lassan forgó felnőtt agyam alig tudja követni, mit miért csinál, nézni és hallgatni is szórakoztató.

A legjobb játékok egyszerűek, kinézetre és funkcióra egyaránt: ezek engednek a legnagyobb szabadságot a fantázia szárnyalásának. A Waldorf pedagógia is így véli, és nekem csak egy olyan kis kifogásom van, hogy még az én fogalmaimhoz képest is túlságosan leegyszerűsítettek a játékok, és korlátozottnak találom azok fajtáit. Viszont ezek állnak legközelebb hozzám, még ha kicsit módosítok is az "irányon".
Abból indulok ki, hogy felnőttként megpróbálok elvonatkoztatni az idők során rám rakódott sablonoktól, viszont az évek kiépítettek egy elég stabil kis ízlést (erre bizonyítékom is van, a tesómnak pontosan ugyanazt az ajándékot adtam szülinapjára, mint 1 évvel ezelőtt, és nem is emlékeztem rá, akkor sem, amikor kicsapták az asztalra, hát, pedig mennyit törtem rajta a fejem! Megint szamovár..?), szóval próbálom ötvözni a saját ízlésemet a prekoncepció- és sablonmentességgel, amikor gyerekjátékról van szó. (Meg bármiről. Baromi nehéz ám! Ld. jobb agyféltekés rajzols, majd később írok róla)

Meg vagyok róla győződve, hogy a szülők azért vásárolnak ocsmány műanyag zenélő szarokat, mert amikor megszólal a fejükben, hogy "játék a gyereknek", gyorsan melléugrik egy jól bebetonozott kis képzettársítás, hogy "Tesco, műanyag szarok sora, a legnagyobb doboz". Nem tapasztalták, nem látják, hogy van más is, mert ha nem a kínai tömegipar terméke türemkedne naponta az arcukba, biztos, hogy másféle játékot választanának.
Szerencsére egyébként elég szívós munka kell hozzá, hogy egy gyerek fantáziáját és jó ízlését leromboljuk, de olyan 10 év alatt ez sikerülhet is.

Az a vicc, hogy a felnőttek általában tudják is, hogy mivel szeret egy gyerek játszani: jól elnevetgélnek azon, hogy "de édes a gyerek, egy kavicsot tologat és brümmög hozzá, te, apjuk, nem kéne már venni neki egy elemes, távirányítós Hummert...?". De azt hiszik, ez olyan kis fejletlenség, majd kinövi, hogy egy fonaldarabbal játszik papás-mamást. Pedig ez az igazi játék. Amikor ő alkotja meg a világot, amikor minden krumpliba bele tud látni egy tengeralattjárót.

Nem állítom, hogy nem kell nekik ezért semmilyen játék, csak éppen nem annyi, és nem olyan. Azt sem állítom, hogy kizárólag a gyerek ízlése szerint szerzem be neki a játékot, mert azért vagyok az anyja, hogy terelgessem, amíg kell.
Az én gyerekem is nagy örömmel barbizik az óvodában vagy a barátnőinél, de otthon nincs Barbie, nem is lesz. Ezt pontosan tudja, és nem frusztrált tőle. Azt szokták mondani a kétkedők, hogy gonosz dolog megvonni tőle, mert olyan jól eljátszik vele. De a gyerek mindennel nagyon jól eljátszik, csak a többit még nem merték megpróbálni. Persze van, hogy már szinte nincs visszaút: akit már babakorában csillogó feliratos Walt Disney-s ruhába öltöztettek, attól nehéz megvonni utána a legújabb hercegnőpónit. Pedig egy kisgyerek szépsége akkor igazán feltűnő, ha nem az öltözéke ragyog, hanem ő.

Nagynénim erre azt szokta mondani, hogy "it's just a doll...", vagyis nem kell túllihegni a dolgot, nem halok bele egy Pocahontas-ba. Ezzel amúgy teljesen egyetértek, sőt, érvényes ez a másik oldalra is: nem dől össze a világ, ha azon a Waldorf-stílusú babán orr is van, pedig Steiner szerint az már helyrehozhatatlan károkat okoz a kölyökben, mainstream-mé válik, és onnan már nincs megállás a lejtőn.
Természetesen egyáltalán nem erről akartam írni, de szerencsére ezért nem fizet nekem senki, azt írok, ami épp eszembe jut. Van még hely a blogban.
Na szóval, gyermekjátékok: nemrég körözött a hasonlóan elvetemültek között egy jó kis cikk "Minden idők 5 legjobb játéka" címen (angolul). Előre röhögtem, mert pontosan tudtam, miről fog szólni, a FB-os ismerőseim ritkán osztanak meg Brendon-kupon nyerési lehetőséget, vagy Libero-akciót. Próbáltam előre megtippelni, és jó párat el is találtam: A cikk szerint a legjobb játékok:
1. Faág
2. Kartondoboz
3. Fonal/madzag
4. Karton henger (pl. WC papír guriga, mellesleg még mindig a legnépszerűbb bejegyzés a blogon, ennyire gáz a többi...?)
5. Koszolás
A többiekkel gyűjtöttünk még néhány ilyesmit, hogy kavics, dió, üres palack, stb.

Emlékszem, Barnussal ha mentünk valahová kiskorában, mindig gondosan bepakoltuk a szerintünk baromi fontos játékokat egy hátizsákba, természetesen egyszer sem nyitottuk ki. Kamillával már nem viszünk semmit, ha megyünk valahova (hétvége, nyaralás, kivéve ha ő akar pakolni valamit, de ezt is korlátozzuk, ill. már ő maga korlátozza. Ez persze olyan helyekre vonatkozik, ahol el lehet bogarászni, ha egy üres betonkockába mennénk 2 napra, akkor szerintem mi is vinnénk ezt-azt.

Vagyis az alap a kevés és egyszerű játék, ami "független": nem kötődik áramforráshoz vagy ideológiához, anyaga organikus (fa, pamut, gyapjú, selyem, mama, apa), ezt onnan lehet megjegyezni, hogy ez azért jó, mert az ember is az, viszonylag kevés kőolaj-származékot tartalmaz, kivéve, amit megeszik és magára ken. És tetszik nekem :D  Ha ez a "mag", akkor egy kis műanyag még belefér.

A megfigyelés fontos. Figyeljük a gyereket, mit tevékenykedik, és hagyjuk, hogy elsősorban nem-játék dolgokkal játsszon. De azért ne csavarjuk ki a kezéből a Playmobilt, inkább csodáljuk szájtátva, miket alkot, és reménykedjünk, hátha a mi kis elveink hozzájárulnak ahhoz, hogy boldog, szabad felnőtt váljon majd belőle.