Azért, mert ez bizony már nem a raklap (itt és itt látható az előd), hanem egy még csinosabb utódja, ami eddig évekig a szobában volt, előtte meg egy lomtalanításon vetett szemet rám.
Ez egy bölcső, és ránézésre, no meg méretre és kidolgozottságra mindig is játék lehetett, de rendesen össze van rakva. Annak idején én festettem le szép fehérre, és 4 ikeás növény lakott benne hosszú időn keresztül. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert ezeken kívül semmi nem bírta azt a tömény hozzánemértést, amit én művelek a növényekkel (jézusom, hogy lesz ebből 2013-ban a kert, mi több, a biokert éve?!). Szerintem a totális érdektelenségem is hozzájárulhatott a sanyarú növénysorsokhoz, most meg Apunak adtam a megmaradt három szerencsést, hát, azóta szinte hallom őket megkönnyebbülten lélegezni.
Mindenesetre a bölcső kikerült a raklapok helyére, így lett belőle tiszteletbeli lakrap. Négy, igazoltan foolproof nehézségtűrő (vagy hogy is van ez) virágot kapott. Szerintem tetszetős.
2010 enyhe telén a Cellux csoportnál jártunk, Barnus meg én, tehát épp ideje volt erről a nagyszerű időtöltésről beszámolni, mert megint tervezzük a dolgot.
Ők a Cellux:
Cellux Csoport vagyunk: Figyeljük a világot, a környezetünket, a társadalmunkat, embereket, állatokat, növényeket. Problémákat találunk és megoldásokat keresünk. A magunk eszközeivel igyekszünk a tudatosság, a fenntarthatóság, a felelős gondolkodásmód kérdéseit megvizsgálni és másokkal együtt gondolkodni ezekről.Alkotunk, tervezünk, javítunk, megpróbáljuk használhatóvá vagy újrahasználhatóvá tenni a minket körülvevő hulladékokat. Újrahasznosítunk, kiállítást szervezünk, oktatunk, növényt ültetünk.
Különböző workshopjaik vannak, mi onnan szereztünk róluk tudomást, hogy egy kedves ismerősömnél megláttam egy egyedi táskát - pelenkázótáskának használta - és megkérdeztem, ez mi és honnan jön. Kiderült, hogy a táskát ő készítette, egy egykori óriásplakátból. Gondoltam, ilyen nekem is kell. Elmentünk Celluxékhoz, befizettünk fejenként nevetséges 2.000 Ft-ot, válogattunk, szabtunk, és odaadtuk a varrólányoknak a cuccot összeállításra, mert hát az nem olyan egyszerű, már csak az anyag miatt sem. Rendkívüli élmény volt! A végeredmény meg szerintem szintén csudálatos lett.
Barnus egy decens kék plakátot választott, én alapnak egy Marlboro reklám lovásának pár négyzetcentijét, előlapnak pedig egy Szigetről származó jógás plakátot.
Cellux csoport természetesen a Facebookon is van, látogassátok meg őket.
Volt már szó Istvánról, aki a 9 és fél ujjal barkácsolók körében bizonyára minden évben elvinné a kupát, ha lenne ilyen verseny. A minap egyik kedvenc oldalamon, az Ohdeedoh-n mutattak egy futóbringát, amit apu hozott össze riszájkolt anyagokból. De sehol nincs Istvánhoz képest, aki ezt már 1 éve megoldotta, igen tetszetős kivitelben, kizárólag újrahasznosított anyagokból, bőrüléssel, bőrfogantyúkkal.
Ez István modellje:
Szerintem még a kínaiak is ismerik svéd testvéreink egyik legnépszerűbb termékét, a Pöang fotelt.
Az ember is rimánkodott egy időben, hogy kell neki egy ilyen, de hát ha minden kívánsága ilyen könnyen valóra válna, könnyen önértékelési válságba sodródhatna, mint egy megasztáros, akit felemeltek majd eldobtak, mint egy forró sültkrumplit. A pszichiáter meg drága, úgyhogy inkább csak kis lépésekben haladva váltjuk valóra álmainkat.
Az ember különben is ellustul egy Pöang fotelben, ring, ring, aztán egyszer csak elalszik, hát kell ez nekünk?
Szóval nem ruháztunk be a svéd csodára
Találunk azonban igen kreatív megoldásokat Poäng-témában. Pl. az Ikeahekker bolgon egy felfázásra hajlamos versenyző fűthetővé tette eleve bőrös Poäng-ját. Hm, modoros kicsit, nem?
De mi nem mentünk ilyen messzire, csak nyáron a Kapolcs közelében található lomispiacra. Hát ki gondolta volna, hogy 1.500 Ft-ért egy szinte új gyerekméretű Poäng-ot sodor elénk a szél? Még azon melegében hasznosítottuk a cuccot, a kapolcsi vásáron rengeteg gyerek vívott érte közelharcot, hogy beleülhessen.
De ahogy ebben a cikkben is írják: "The children's version of the Poang Chair from IKEA is popular piece, but the natural cotton cover is a bit ho-hum". És bár a miénk naturálisan kék volt, mégis úgy éreztem, megérdemelne egy kis optikai tuningot. Ezért petrolszínű lett, de ezek után alig merem megmutatni...
Tudom, születtek még szebb megoldások is ennél, pl. ez itt:
Vagy ez:
Végül mindenki jól járt: Kamilla, mert lett egy saját fotele, a férj, mert bekerült egy Poäng a háztartásba, és én, mert akkora Poäng került be a háztartásba, hogy nekünk nem kellett kiköltözni miatta.
Kicsit visszacsempészem a napfényt az októberi esős napokba: Nyár vége felé egyik utolsó látogatásunkat tettük Szentdomonkoson, mivel nincs kielégítő fűtés, a hideg beköszöntével be kell zárni a házat. De nem hagyhattam, hogy ez az év is komposztáló nélkül múljon el, ezért belevágtam a szerintem szükséges előkészületekbe. Na most, ez úgy zajlott, hogy odacipeltem mindenféle keményfa léceket a megfelelőnek ítélt helyre, és a lányom segítségével ( a ragasztópisztolyos támadás óta gondolom mindenkinek világos, hogy rengeteg komoly munkát rá lehet bízni...) elkezdtük összekalapácsolni meg ilyenek. Vagyis elkezdtük volna, mert a fene sem gondolta, hogy ilyen baromi nehéz szeget verni a keményfába. Ezért 15 perc megfeszített munka után feladtuk és jelentőségteljesen otthagytunk mindent, hátha megsajnál valaki.
Ez bejött, mert az ember nem bírta tovább nézni a frusztált arcunkat, ezért összecsapta a fantasztikus építményt. Bár a dizájner én voltam, azért a tyúkháló oldalra helyezésének dicsőségét nem szeretném elvenni tőle.
Az "utolsó kenetet" pedig Kamillával közösen adtuk fel az ingatlannak:
Eddig minden rendben is ment, végre tovább csökkentettük a szemetünket, de aztán jöttek a bátyámék nyaralni, és ők bizonyára nem olvasták a komposztálás kiskátéja című művet, vagy legalábbis soha nem hallottak olyasmiről, hogy viszonylag nehezére esik minden komposztálónak egy egész bazinagy dinnyét meg 2 kiló rohadt paprikát lebontani, valahogy a komposztok a kis, emészthető falatokat komálják. Erről persze bőven akar elérhető forrás, pl. itt meg itt.De ez a rajz is sokat segít:
Kedves barátnőm is tett kísérelteket a városi komposztálásra, de ő nem a türelmes fajta, és úgy gondolta, helyes kis gyűrűstestű állatkákkal gyorsítja meg a folyamatot. Hát térdig jártak a gilisztában.
Természetesen azt senki ne csinálja utánunk otthon, amiket én itt megörökítek, szerencsére vannak nálunk sokkal profibbak, akik megérdemlik, hogy az ökológiai katasztófa beköszöntével őket vigye el a nagy űrhajó egy szép új kék bolygóra.
Ennél mondjuk profibbat csináltunk... Szerintem.
Szívemnek kedves téma: Earth Baby-ék elviszik a szaros pelusainkat és megesküsznek rá, hogy egy visszafogott összeg ellenében a földdel teszik egyenlővé a termésünket, merthogy lebomlanak. Érdekes, érdekes, de eldobós, és felelősségelkenős... Changing diapers - changing the planet. Nos, igen, izé, lényegében biztos így van, de azért kicsit nagy szavak.
Azt meg ugye senki nem gondolta, hogy raklap nélkül múlik el a bejegyzés? Íme a raklapból készült kerti komposztáló:
Nem, az nem lesz. A könyv szent. Ma, amikor már tényleg nem lenne muszáj lapozgatni ahhoz, hogy a betűk az agyamig eljussanak, elvileg annak kellett volna történnie, hogy a könyv egyszerűen a múzeumba kerül, és már csak klikkelgetünk. De nem ez történt, nyilván van ennek ezer oka, nem én fogom megmondani, miért van szükség a computer mellett a könyvre. Vannak e-book reader-ek is már, egyelőre azt mondom nem szimpatikus, de én csak egy átlagember vagyok, azok meg utálják a változásokat, hisztiznek, ha valami ma más, mint tegnap. Aztán megszokják, sőt, megszeretik.
De azért annyira hülye nem vagyok, hogy egy e-book-tól azt várjam el, hogy úgy utánozzák a papírból készült könyvet, hogy a képernyőn a lapozás is olyan legyen, mint az igaziban, talán még a suhogást is lehet hallani. Képes vagyok különválasztani a könyv és a computer kínálta lehetőségeket egymástól, mindkettőt tudom használni, nem kell kiváltania egyiknek a másikat.
Ez a téma akkor merült fel, amikor egy kedves fórumtársam nagy lelkiismeretfurdalások közepette olyan könyvet tett fel a fórumra eladni, aminek tartalma, elvei, megoldásai ellentétben állnak azzal, amiről folyik az eszmecsere majd' 3 éve, sőt, az említett könyv kifejezetten az "égetnivaló" kategóriába került. Én egyébként pont ezt a megoldást javasoltam az újrahasznosításra, más meg hozzátette, hogy legalább egy kis időre meleget adna.
De ösztönösen vonzódunk a könyvekhez, egyszerűen nem tudjuk megsemmisíteni őket. Múltkor lomtalanítás volt a a XI. kerületben, érdeklődéssel szemléltem, amint a kupacok mellett a javak újrafelosztásáért küzdő csapatok elfoglalták helyeiket a 3 lábú székeken (eredetileg négylábúak voltak, de ugye, lomtalanítás; ha a 60 napba belefért volna, az IKEA-ba viszik vissza, de nem, ezek más forrásból származó ülőbútorok voltak), és megterítettek vacsorához. Pont a boltunk előtt is volt egy ilyen kis tábor, és a lakók kitettek néhány fületlen porcelánmacskát, ciroktalan seprűt meg rugótlan ágybetétet. Egyszer csak egy Ókori irodalom című könyvet láttam meg. Elképzeltem, amint a hely őrzője rászól egy nyakkendős, kalapos, esernyős öregúrra (nem is sejtettem, hogy a XI. kerülteben vannak még ilyen úriemberek), aki érdeklődve szemléli a művet, hogy "Bácsi, ma akciós a Vergilius!", ő meg elkezd alkudni a könyvre.
Visszatérve a not-recommended-listás könyvekre: kitűnő megoldásokat találtam.
Melbourne-ben, a Brunswick Bond nevű könyvesboltban ilyen huszárvágással oldották meg a fölös könyvek problémáját:
Az angolok összekötötték a jelképet a tökéletesen fölösleges funkcióval, de poénos (Amúgy ez egy könyvtár. Komolyan.):
Egy megoldás azoknak, akik aggódtak a raklapos virágállványomon szomorkodó futómuskátlijaim miatt, hozzáteszem, joggal. Még nem láttam ilyen szép zöld muskátlit, mint az enyéim.
Kedves rokonom érdekes video-t tett közzé a Facebook-on a misztikus ivóvízről. Nekem sok egyéb dolog is eszembe jutott a nyilvánvaló tanulságon kívül, miszerint a palackozott víz többnyire parasztvakítás, vagyis nem minden ihatatlan, ami a csapból folyik.
Mivel pár éve mindenről a kötődő nevelés, a babahordozás meg a mosható pelenkázás jut eszembe, itt is könnyű volt megtalálni a kapcsolatot. Közelebb hoznám kissé ezeket a képeket egymáshoz: olyan sok impulzus éri az embert a napi tevékenységei során, és mindez olyan sok forrásból ömlik rá, hogy nehezére esik már az eredeti, elemi valódi igényeiből kiindulni. Hogy a síró kisbaba megnyugtatásának céljából nem elektromos áram működtetésű, állványon hintáztatós pihenőszék kell, hanem én, aki felveszi, megölelgeti, és ebből a kiindulási helyzetből (testközelség, figyelem) megpróbál rájönni, mi is kéne a dednek. Ez nem mindig sikerül, de a figyelem, a hozzáfordulás, amit ráfordítottam, megtérül: egyre jobban megtanuljuk egymás jelzéseit értelmezni. Elemi igény még a tiszta hátsó iránti vágy: de ha arra szocializál a környezetem, hogy pelenkázni csak eldobható pelenkával lehet, akkor kell egy kis céltudatos törekvés ahhoz, hogy végre el tudjuk hinni, hogy a pelenkázásnak nem kötelező folyománya egy pár tonnányi el nem bomló szeméthegy és a nedvszívó duzzadó golyócskák.
De honnan tudná ezt egy ma 25 éves lány/fiú? Ők már jobbára csak a sarki hiperbe jártak vásárolni, ott meg mosható pelenkát nem adnak, mert oda vissza kell menni adott időközönként, fogyasztani. Az ember gyorsan felejt, mióta Bartók Béla nem járja a falvakat és gyűjti be a népdalokat, amik megőrizték volna, hogy pl. régen a 20. század 3. harmadáig bizony az egzotikus mosható pelenkákat használták a népek. Meló volt vele, ez igaz, de mivel feltaláltak azóta pár háztartási gépet, így a mosónők már nem halnak meg olyan korán.
Egyébként pedig az az igazi, amikor nem kényszerből kezdünk el takarékosan és tudatosan élni, hanem még akkor, amikor még egy jópofa játéknak tűnik, hogy csak olyasmit vegyünk igénybe, amire igazán szükségünk van.
Kis ízelítő Meszlényi Attila blogjából:
Szegényedésünk elkerülhetetlen, mivel minden gazdagságunk végső forrását feléltük. De a szegénység kilátásától nem szabad pánikba esnünk. Gondoljunk arra, hogy történelmünk virágzó és dicső kultúrái a bennünket fenyegető szegénységnél is jóval szerényebb gazdasági alapokon álltak. Ezekhez persze nem juthatunk már vissza, arra viszont van lehetőségünk, hogy irányt változtassunk. Meg kell teremtenünk a szegényedés kultúráját. Olyan kultúrát, amely jól érzi magát, miközben anyagi javai fogynak, s erre nem végsőkig feszített robotolással reagál, hanem új, szerényebb életmódok és az új helyzetben rejlő lehetőségek keresésével, a szegényedés minél szebb irányba vezető útjának tervezésével, kiépítésével. Ha kultúráját nem teremtjük meg időben, a szükségszerű szegényedés váratlanul gyorsan csaphat át nyomorba, ami nekikeseredett erőszakot, minden mindegy-életérzést szül, a létrendi szempontok semmibe vételével, minden korlát és önkorlátozás gyűlöletével, s gyorsítja pusztulásunkat.
Meríthetünk letűnt korok és távoli kultúrák bölcsességéből, de még fontosabb megteremteni mai helyzetünk saját bölcsességét. Meg kell találnunk a módját – ezernyi módját –, hogy egyre fogyatkozó anyagi értékeink helyébe más értékeket és célokat állítsunk, s meg kell keresnünk vagy építenünk az utakat, amelyeken járva elérhetjük őket.
Lehet ezt lájt módon is kezdeni: pl. ha még mindig azt gondolom, hogy ihatatlan az ivóvíz, ami a csapból folyik - mert miért ne, tényleg nem mindenhol ugyanolyan minőségű - legalább olyan formában tartsuk, ami által nem keletkezik hulladék. Az sajnos nem sokat ér (csak jól érezzük magunkat tőle), hogy utána elvisszük a szelektívbe a palackokat... Találjunk olyan szolgáltatót (ha már muszáj, hogy valaki szolgáltasson valamit nekünk), aki hozza és cseréli a ballonokat. És ha megyünk valahova, a ballonos vízből lehet ereszteni egy adagot egy szintén nem eldobós palackba, a szörpök (úgy értem, a gyümölcsből készültek) pedig szintén csodát tesznek a víz ízével, akinek ez az ízlése.
Fent említett oldalról ajánlom még ezt a bejegyzést. Mert megérdemlitek.
Alábbi post-ot a "majdénmegmutatom" érzése szülte, várható reakciók rá pedig "enneksincsjobbdolga" szerűek lesznek. Pedig biztosíthatok mindenkit, elég sok jobb dolgom van, de ez amolyan idegnyugtató felhőjáték...
Az úgy volt, hogy a minap, készülvén a Fonalkóstolóra, Kati felcsévélt párszáz méter fonalat, és odadobta nekem a koncot, a Sublime bambusz-gyapjú fonal papírkarikáját, kaján mosollyal a szája sarkában, miszerint "na ezt repurpose-oljad kiscsillag".
Haha. Este nekiálltunk a lánnyal, előkészítettük a cuccokat, aztán Kamilla össze-ragasztópiccojozta először az asztalt, majd az egész lakást.
1 óra alatt elkészítettem ezeket a kis izéket, és próbáltam nem megválaszolni gyakorlatias oldalam egyre hangosabban mocorgó kérdését, miszerint mi a vihart fogok kezdeni ezekkel az eredeti amerikai dekor-anyagokkal bevont papírhengerekkel. Nem tudom, de majd ti megmondjátok...
Egyébként meg miért kell, hogy mindennek értelme legyen?
Találtam azért pár érdekes megoldást!
Ezekből a hengerekből vezeték-összetartóka készült. Nice.
És golyópályát! Ehhez a celofános meg az alufóliás gurigákat lehet felhasználni:
És utoljára egy kis MŰVÉSZET: a bácsi WC-papír hengerekre nyomtat képeket. Felhasználása ismeretlen. De hát ugye nem kérdezzük meg Moore-tól sem, hogy minek csinált lukas köveket?!
Megint egy olyan projekt, amit én nem fogok megvalósítani, de nagyon tetszik. Nem mintha rém nehéz volna, de nem merem megígérni, mert még számon kéri valaki... De istenbiz', vásárolni textilszatyrokkal járok, kevéssé hat meg, hogy a teszkóban már pénzért adják a nejlonzacsikat, meg hogy az ósános nilonokra rá van vésve, hogy le fog bomlani, egyszer, de tényleg, majd tessék megfigyelni, és stopperral állni a szemétlerakó mellett.
Svédországban élő kedves ismerősömet faggattam, ugyan mennyire környezettudatosak a fejlett Nyugat-Európában az emberek és kicsit meglepődtem: ugyan simán lenéz a szomszédod, ha a sonkád csomagolóanyagánál nem külön szemetesbe dobtad a műanyag és papír részt, de az eldobható pelenkákkal semmi gondjuk, mert azt úgyis elégetik, hő, ezáltal energia lesz belőle. Hm. Érdekes önmegnyugtató logika.
Persze én sem biciklivel járok bevásárolni, de én még nem láttam tökéletes környezettudatost, no de erről egy későbbi adásban talán... Illetve biztosan.
Lássuk a mai ötletet: készítsünk pólóból bevásárlószatyrot! Én mndjuk általában úgy hasznosítom újra a pólóimat a mosógépben, hogy párszor kimosom a fehér pólóimat (imádom a fehér pólókat, bele tudnék fulladni), és azok aztán szép szürkék lesznek. Ekkor vagy befestem őket Simplicol textilfestékkel, vagy elviszem falura a szomszéd Aladáréknak.
De van, akinek ennél tovább terjed a fantáziája, nézzük pl. ezt a helyes kis video-t!
Persze vannak már megoldások is:
Készíthetünk kötényt is használt pólóból. Ehhez nem árt, ha főzünk néha, meg ha a főzéshez kötényt is hordunk.
Ez az Etsy-s eladó pedig szatyrokat és szárítógépbe való párnácskákat (az meg mi???) készít használt pólókból. Alábbi képet szerettel küldöm Cinnamoon nevű kolleginámnak a Mamamin.
Mit lehet még egy tísörtből készíteni, aminek van értelme? Ha van ötletetek, ne habozzatok megosztani velem!
Megmondtam én, hogy jópofa dolog ez a raklapozás (raklap=pallet)! A visszajelzésekből arra következtetek, hogy másnak is megragadta a fantáziáját a raklapos barkácsolás. Tuom, gyengécske próbálkozás volt részemről a raklap-virágállvány, de mondtam, hogy ez a blog nem az én kreatívkodásaimról szól, mert akkor viszonylag kevés bejegyzés születne.
Találtam egy másik szép dolgot, persze ennél sem kizárt, hogy szálka megy a gyermek kezébe, de mami repurpose-ötleteinek a megvalósítása felülírja az EU-s biztonsági előírásokat.
A kép innen való, le is van írva, hogy készült. Érdemes nézni majd video-t is, a csaj rózsaszín (!) bakon fűrészgépezi a raklapokat, haláli. Mondtam is az embernek, hogy drágám, most Karácsonyra tudod mit kérek? Egy akkus szögbelövőt...
Vagy nézzük ezt: Ana White szerint ez egy 5 perces meló, hát, majd meglátjuk.
Ha az embernek a gyereke eléri a minimum 2 éves kort, az aktuális trendnek (nem csúnya szót mondtam) megfelelően szerzünk neki egy futóbringát. Ezt mondjuk nálunk is meg lehet tenni, de ha úgy döntünk, hogy ne csak a gyerek örüljön, hanem apu is, akkor bízzuk meg egy csináldmagad-futóbringa összeállításával. Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb apukának egy futóbringa sematikus lerajzolása is gondot jelentene, de István nem ismer lehetetlent, ha fűrészt, csavarhúzót meg ilyeneket adnak a kezébe (de fűnyírót ne adjatok neki. Légyszi.).
Ő az az ember, aki bőrdzsekit és baba Mei Tai-t is tud varrni.
Múltkor meg ezt készítette:
Kiemelném, hogy a fogókák meg az ülés bizony bőrből van...
Egy hasonlót találtam, de neeeem, ő nem kap pontot, mert annyit tett, hogy egyrészt az eredeti német bicaj kínai változatát vette meg (csúnya bácsi), másrészt meg annak a kerekeit kicserélte kisebbre...
