2011. augusztus 2., kedd

Sárika egy kicsike kutyácska

Nem mindig jön össze, amit az ember akar. Aztán sokszor kiderül, hogy oka volt annak, hogy nem jött össze. Apu szeretett volna egy új vizslát, mert Panni után sajnos Rozi is meghalt, de mindketten 17 évet éltek meg, Panni a házzal majdnem egy időben született, Rozit apu egy vadásztársa találta egy erdőben, mindketten vizslák voltak, Panni magyar vizsla, Rozi német vizsla. Amikor Rozi megérkezett, volt néhány helyreigazítás Panni részéről, de aztán megbeszélték, kinek mi a szerepe, és remek mostohaanya-lánya csapatot alkottak. Panni vezénylet, mikor kell ugatni, Rozi meg követte, mert azért az ész Panni volt, ez egyértelmű.
Sok idő elmúlt, apu kutya nélkül maradt, de vágyott megint egy vizslára, aki, mint tudjuk, nem kutya, hanem vizsla. Voltak próbálkozások, de valahogy a sors még nem akarta.
Aztán jött a Facebook (már megint... idegenkedhetünk tőle, és ismerhetjük a big brother effektus részét is, de amint valami hasznosra tudjuk használni, meggondoljuk magunkat), és ott egy gyönyörű kislányvizsla képe, akit örökbe lehetett fogadni. Én rögtön írtam volna, de láttam, hogy Bellát már befogadták, hát nem csodálom. De volt ott egy komment, amiben jelezték, hogy ha valakit érdekel, most születtek egy másik helyen (nem tenyésztőtől) kisvizslák. Gondoltam, ez az, ami vagy gyanús, vagy ilyen nincs, lehet, hogy álcázott MLM, vagy mittudomén, azt a gyanakodós városi fajtámat.
Emailemre rögtön jött válasz, meg képek is, de még akkor sem hittem el, felmerültek a kérdések, miért akarják ajándékba adni ezeket az értékes és szép kutyákat? Végül is eljutottunk addig, hogy megígértem, megnézzük őket, de csak, ha van lány is. Nem volt, de lett: volt, aki lányt akart, de végül fiút vitt. Egy forró szombati este érkeztünk meg Jászberény közelébe, a lány, aki ajánlotta a vizslát, azt mondta, egy kicsi piros autóval jön, mit mondjak, pont így lehetett jellemezni, egy tündéri kis gépezet volt, és ez előrevetítette a többi körülményt, mert mesébe pottyantunk.
Aki látta a Babe című filmet, annak nem kell sokat magyarázni, milyen tanyára érkeztünk: A kutyuk szénán (szalmán???) pihentek, mögöttük kiscicák, néha egy tyúk hasított át az ól látképén. mellettük állt Szilveszter, a ló. Terápiás lovaglással foglalkoznak többek között, a házigazda meg a helyi Téesz vezetője. És tényleg fontos volt nekik, hogy a kicsik jó helyre kerüljenek. Amikor megérkeztünk, a háziasszony mondta, hogy az anyukavizsla épp szoptat, az apuka meg lement a tóra fürdeni. Gondolom, utána bedobott a "Netovább" presszóban egy felest. Ez a kocsmanév az úton egyébként többször felbukkant, biztos valami lokálfrencsájz.
Én előre mondtam apunak, hogy ne éljük bele magunkat, mert még akármi lehet, azt sem tudjuk, hova, kihez megyünk. Aztán megláttuk a kiskutyát, és beleéltük magunkat. Mint kiderült, apu a biztonság kedvéért azért hozott magával evő-és ivótálat, meg kiskutyának való kaját. Meg Rozi takaróját. Ja, és egyből készült névvel is: Sárinak keresztelte.
Ki tudott volna ellenállni ennek a látványnak???




Szóval Sári jött velünk haza, 6 hetesen, sírósan. Egyből nyaralni ment, szintén vidékre. Én csak 1 éjszakán át dajkálhattam, de dézsavüm volt: 10 percenként felkelni, elaltatni, kutyi hüppögve és duzzogva elalszik, leteszem, 10 perc múlva kezdődik elölről. Nehéz az élet...
További cuki vizslák régi kedves blogomon, a Vizsla Alvópóz Versenyen! Onnan megtanulhatjuk, hogy minden vizslás egyetért abban, hogy a kutya helye minimum a kanapén van, és ha picit hűvös van, és a szemével kéri, be is kell takargatni, hogy ne fázzon...
Sári meg el is kezdte a "versenyzést": született tehetség!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hozzászólásodat ellenőrzés előzi meg:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...