2012. március 30., péntek

REBABA 100

A napokban megérkezett a Rebaba Facebook oldalára a 100. fan, nagy meglepetésre egy régi kedves ismerősöm, Anna lett a 100. Szerintem ő még nem tudja, hogy ezzel megnyerte az e célra gyártott Rebaba kuglibabát, amit viszonylag nehéz volt kicsavarni Kamcsi kezei közül (nem is, természetesen ő is kap egyet).

A szerencsés nyertesnek csak annyit kell tennie, hogy elmegy a postára azért az óriási aranyszínű borítékért, amit ha kinyit, kiesik belőle egy kaparós sorsjegy, és ha az áll benne, hogy indulhat a fődíjért, akkor már csak egy megadott GPS koordinátát követve ki kellene ásni egy kisebb szikla alól egy kulcsot, ami egy kincsesládát nyit. De sajnos elfelejtettem, hogy azt hova ástam el.

Nem baj, megoldjuk! Anna, jelentkezz! Nyertél!!!!!!

A baba teste maga a horgolt rész, ami gyapjúval van tömve, haja mohair fonalból készült. A test össze van varrva a horgolt "pamutruhával", de a kapucniját fel is meg le is lehet húzni a fejére. Diszkrét csillogós lila fonallal is díszítettem a rózsaszín pamutfonalat. Sok örömet kívánok hozzá!

2012. március 29., csütörtök

PAN TAU ÉS MÁS CSODÁK

Retro-post következik. Gyerekkori kedvenc meséimből sajnálatos módon kitalálható a korom, de mondjuk inkább azt, hogy én már az ismétlésein nőttem fel. Nemsokára születésnapom lesz, ahogy a családban mindenkinek, mi ilyen tavasziak vagyunk mind. És hogy ne vágjam fel az ereimet a közelgő jeles ünnep miatt, inkább a múltba révedek. Másokat is mostanában kaphatott el a nosztalgiázás, mert a FB-on egy zárt csoportban előkerültek lassanként az általános iskolai társak, én meg nem győzök büszke lenni rájuk, nem is értem, hogy a gyenge oktatás ellenére hogyan érhettek el sokan olyan nagyszerű eredményeket. Talán épp annak ellenére sikerült. Általános iskolai éveink  nagy része felesleges időpocsékolás volt, körítve egy kis nevetséges tekintélyelvűséggel.
De innen lehet kiragyogni, gyereknek és tanárnak egyaránt. Olyan tanárokra is emlékszem, akik valódi egyéniségek voltak, nem csak szocialista előíráskövető káderek. Persze sztorizni a rossz és a jó élményekről is lehet, és jó belemerülni kicsit az ifjúságunk izéjébe, a mocsár talán nem a megfelelő kifejezés erre.
Vissza a mesékhez, filmekhez, amiket általános iskolás koromban szívesen néztem, akkor, amikor tévét nézni még kihívás volt, a tévé minősége, a műsorok választéka, meg az adásidő  korlátozottsága miatt. Akkor még arra törekedtünk gyerekként, hogy minél többet nézhessük, most meg felnőttként arra, hogy minél kevesebbet.
Négy ilyen kedvencem jut most eszembe, a Mézga család, a Pityke őrmester, a Jamie és a csodalámpa, és a legkedvesebb, a Tau bácsi. A Mézga szerintem világhírű lehetett volna a fantasztikus, utópisztikus kalandok, a hibátlan szövegek, zene és figurák miatt, a Pityke egyszerűen csak mókás volt, a Jamie a zenéje miatt maradt meg, a Tau bácsi meg úgy szenzációs, ahogy van, mindig is az ilyen miniemberes sztorik vonzottak a legjobban (Gulliver, Erich Kästner Emberkéje). Legközelebb jönnek a kedvenc könyvek. Muszáj rögzíteni ezeket az élményeket, mert a gyerekeim már nem ezeket olvassák, sóhajtozhatnék modorosan ezen, mint Lenke néni, de inkább elfogadom, és választunk a mostaniak közül olyat, amit szívesen olvasnak, és még jó is nekik.
Mézgából nehéz választani, mind jó, leginkább a Mézga Aladár különös kalandjait szeretem, könyvben is óriási volt. Ma azt mondanánk erre, szeretném tudni, mit tolt a szerző, mert én is kérek:



Pityke minden kalandja szintén odaszegezett a fotelhez, gyásznap volt, amikor azért fürödtünk meg 30 mp. alatt, hogy láthassuk, erre valami miatt elmaradt:



Jamie és a csodalámpa enyhén gyagya és pszichedelikus, de valami miatt megmaradt:



Tau bácsi meg, ahogy már említettem, varázslatos, csodás, ez ugye nem rajzfilm, de ilyen ős-animációs játékfilm, zseniális, egy nagyrészt erről szóló értekezés itt olvasható. Sajnos kevés rész van belőle Youtube-on, de most már biztos vagyok benne, hogy megszerzem az egész sorozatot, és a filmet is:



Ez meg az egyik kedvenc részem, de sajnos nem magyarul - Claudiáról, az unatkozó, bájos gazdag kislányról, akinek Tau bácsi felbukkanása változtatja boldoggá érzelmileg kissé sivár életét.



Kicsit nehéz lesz befejezni ezt a bejegyzést, úgy látom... Ráadásnak még a másik kedvenc részem, a síelős (Tau bácsi a hegyekben):



Utolért a végzetem, a google-keresgélés közben látom, hogy modoros vagyok tényleg, a Tau bácsi is benne van a Modoros blog egyik bejegyzésében, de hát sejtettem én ezt magamtól is: modoros sorozatfüggő vagyok... Megyek, keresek egy önsegítő csoportot.

2012. március 26., hétfő

OVIFOCI

Vasárnap nagyszerű programunk volt, ovifoci délelőttön voltunk a Kék suliban. Ez azt jelenti, hogy sok aranyos ovis kisgyerek rohangál össze vissza, mi meg élvezzük a látványt és nagyokat mosolygunk.
Én azért megyek, mert nekünk ez családi program, hiszen Barnus is ugyanannál az edző bácsinál kezdte a focit 9 éve, mint most Kamcsi, azzal a különbséggel, hogy a lányka Apának nevezi Laci bácsit.
Az utóbbi években jól kis lányfocista utánpótlás alakult ki, hiszen az edző bácsik is majdnem mind családot alapítottak, és a sors azzal tréfálta meg őket, akiknek a foci szent, hogy lányaik születtek. De ez csak így leírva furcsa, úgy tűnik, ma már senki nem akad fenn ezen. A sport, a mozgás öröme ugyanúgy jár mindenkinek, kifejezetten jót tesz egy fiúcsoportnak, ha kislány is van, tizenéves korban már más miatt tenne jót, de akkor már külön edzenek (a szabály az, hogy 12 éves korig játszhat lány a csapatban, és van pozitív diszkrimináció, a lány két évvel idősebb is lehet a fiúknál). Valahogy automatikusan megtanulják, hogy hogyan kell együtt játszani, és ki mondta, hogy csak a kisfiúk focizhatnak?! Meg lehet figyelni egyébként világszerte, hogy a női foci egyre népszerűbb, már nem csak a röhögés miatt nézik a férfiak, Németországban kifejezetten sztároknak számítanak a női futball válogatott tagjai.
Az edző bácsiknak meg ez egy hivatás, rendkívül komolyan veszik: képesek este telefonon meg emailen megbeszélni, hogy az aznapi edzésen melyik gyerekkel mi volt. A legszebb élmény a kicsiknél az, hogy az edző olyan, mint az óvónéni: Laci bácsit már rengeteg kisgyerek ölelgette, és mondta neki, hogy szereti. Ő meg számtalan buksit simogatott, kibomlott cipőfűzőt bekötött, sok könnyet felszárított. Múltkor mondjuk egy adag taknyot sikerült kapni a szeretet mellé, mondta neki a kissrác, hogy van valami pókháló a kezén, Laci bácsi erre próbálta leszedni, és azt vette észre, hogy valami nyúlós trutymó borítja be csuklóig. Technikai szünetet kért, hogy rendezze sorait.
Mókás volt megfigyelni az ovifocin néhány apukát: már a rendezvény előtt fél órával ott voltak, szigorúan sportszerelésben, a gyermeken is tetőtől-talpig focis cucc. Dehogy ítélem el őket, amíg nem nyomorítják meg a gyereket az elvárásaikkal és a saját beteljesületlen álmaikkal, nincs ezzel az ambícióval semmi baj. A baj ott kezdődik, amikor minden edzésen ott állnak és bekiabálnak, hogy szerintük mit kellene a sarjuknak csinálni, meg amikor nagyobb korban meccsen az ellenfél letaposására biztatják ártatlan gyermeküket, akiben mondjuk egy csepp agresszió sem lenne amúgy. De ez szerencsére ritka.
Visszatérve a focira: Kamcsit nem mondanám túlmotiváltnak a témában, "meccs" közben például volt, hogy elmélyülten járkált a szaggatott vonalon, érdeklődve nézte, ki jön be az ajtón, vagy fejlett pantomimmal jelezte, hogy rendkívüli módon unja, ja és ásított is. de ez így is van rendben, mi szakadtunk a röhögéstől. Én kifejezetten örülök, hogy egy 5 éves kislányban nem teng túl a győzni akarás, neki nem is ez a dolga még. Szerencsére ezt az edzők is pontosan ugyanígy gondolják, ők sokszor mondják  a szülőknek is, hogy teljesen mindegy az "eredmény", a labda és a mozgás iránti öröm kifejlődése a lényeg.
Cukik voltak, mozogtak egy jót, beszélgettünk a szülőkkel, majd mászókáztunk még az udvaron, jó kis nap volt.
Szerintem isteni érzés lehet, ha az embernek az apukája akasztja a nyakába az aranyérmet! (Mindenki aranyérmet kapott:))









2012. március 24., szombat

A VALÓSÁG ÉS ANNAK A MÁSA

Ebből majdnem szóviccet csináltam, de ellenállok a késztetésnek. Isteni ajándékötlet valósítottunk meg Kamcsival, olyan jól sikerült, hogy már több példány is csináltunk. Mindketten jól elvoltunk, és még valami hasznos is készült.
Egy ideje találtam egy vicces oldalt, ami az ötletet adta: a vállalkozás lényege, hogy beküldesz egy gyerekrajzot, és az alapján elkészítik a rajzra tökéletesen hasonlító játékot. Most nincs kedvem végigolvasni, hogy betehetek-e ide egy ilyen képet, mert már a fene se igazodik el ezen a sok jogon, minden blogger valami mást preferál, amit el kell olvasni, és ha jó fej vagyok, be kell tartani. Azokon szoktam röhögni, amikor valaki pl. megtiltja, hogy a horgolási mintája alapján készített cuccot eladd, és ez még nem hangzik irreálisan, de ha tudod, hogy a minta olyanból áll, hogy 2 alapszemet variál, akkor ez már nevetséges. Mindemellett riszpekt az alkotóknak, de azért nem Gizike birtokolja az egyráhajtásos pálca copy-right-ját. Szóval azért próbálok mindent betartani, de szerintem ez keveseknek sikerül, a legnagyobb jóindulat mellett sem.
Érdekes, hogy az oldal tulajdonosa felsorolja, hogy milyen más, hasonló tevékenységekkel foglalkozó alkotók léteznek rajta kívül, még furcsább, hogy a felirat szerint ezek fizetnek a megjelenésért az oldal gazdájának (Child's Own studio), és ez tulajdonképpen tetszik is nekem. Azt mondja ezzel, hogy elfogadom, hogy van konkurrenciám, de van saját stílusom, ami megkülönböztet, és így mindenkinek jó, mert én kapok egy kis zsebpénzt a többiektől, mert az én oldalam nagy forgalmat bonyolít, a többiek meg kapnak egy kis célközönséget már megtalált olcsó reklámot.
De ha ez a bejegyzés a kopirájtról akart volna szólni, akkor az lenne a címe.

Persze erről eszembe jutott egy ehhez szorosan kapcsolódó téma, mégpedig, hogy ezzel igaziból milyen probléma is van (amikor problémát írok, akkor egy apró kis elvi bökkenőre gondolok): ugye az ötlet lényege az, hogy a gyerek rajzol valami iszonyúan cukit és megismételhetetlent, és nagy meglepetésre megkapja azt a kis "tökéletlen" alkotást 3D-ben, babának megvarrva. és ettől ő nagyon boldog és elégedett lesz, mert felismeri.Ez bizonyára így is van, de ha nem tévedek, a képzelet pont úgy működik, hogy van egy kép a gyerek fejében, azt papírra veti, és az a fej-láb emberke az egy gyönyörű tündérkirálynő. Na mármost, ha a fej-láb emberkét 3D-be öntjük, akkor az vajon visszafelé is gyönyörű tündérkirálynő lesz a gyerek szemében...? (és eljött egy kávé ideje)
Hangsúlyoznám, hogy akárhogy is van, nagyon tetszik az ötlet, meg a megvalósítás is.

De visszatérve arra, amiről tényleg tudnék valami kopirájtot tuira nem bántó képet mutatni: az úgy volt, hogy Kamcsinak adtam egy hímzőrámára kifeszített, előre méretre vágott anyagot és egy illanós filcet, és azt az utasítást, hogy rajzolhat bármit, csak próbálja kerülni az ici-pici kis bigyókat, mert a maminak le fog zsibbadni a keze, amíg mindazt hímzőfonalba önti, amit ő rajzolt. Ebből lett először egy párna Sárának meg Bálintnak is születésnapjára, és egy Kamcsinak, mert hát pont neki ne csináltunk volna...?

2012. március 23., péntek

GYERMEKJÁTÉKOK RELOADED

Rendkívül nagy örömömet lelem a gyerek játékának a megfigyelésében, jobban, mint valaha, én is öregebb lettem, meg több az időm is.
Kamilla minden egyes játéka üdítően eredeti, lassan forgó felnőtt agyam alig tudja követni, mit miért csinál, nézni és hallgatni is szórakoztató.


A legjobb játékok egyszerűek, kinézetre és funkcióra egyaránt: ezek engednek a legnagyobb szabadságot a fantázia szárnyalásának. A Waldorf pedagógia is így véli, és nekem csak egy olyan kis kifogásom van, hogy még az én fogalmaimhoz képest is túlságosan leegyszerűsítettek a játékok, és korlátozottnak találom azok fajtáit. Viszont ezek állnak legközelebb hozzám, még ha kicsit módosítok is az "irányon".
Abból indulok ki, hogy felnőttként megpróbálok elvonatkoztatni az idők során rám rakódott sablonoktól, viszont az évek kiépítettek egy elég stabil kis ízlést (erre bizonyítékom is van, a tesómnak pontosan ugyanazt az ajándékot adtam szülinapjára, mint 1 évvel ezelőtt, és nem is emlékeztem rá, akkor sem, amikor kicsapták az asztalra, hát, pedig mennyit törtem rajta a fejem! Megint szamovár..?), szóval próbálom ötvözni a saját ízlésemet a prekoncepció- és sablonmentességgel, amikor gyerekjátékról van szó. (Meg bármiről. Baromi nehéz ám! Ld. jobb agyféltekés rajzols, majd később írok róla)
Meg vagyok róla győződve, hogy a szülők azért vásárolnak ocsmány műanyag zenélő szarokat, mert amikor megszólal a fejükben, hogy "játék a gyereknek", gyorsan melléugrik egy jól bebetonozott kis képzettársítás, hogy "Tesco, műanyag szarok sora, a legnagyobb doboz". Nem tapasztalták, nem látják, hogy van más is, mert ha nem a kínai tömegipar terméke türemkedne naponta az arcukba, biztos, hogy másféle játékot választanának.
Szerencsére egyébként elég szívós munka kell hozzá, hogy egy gyerek fantáziáját és jó ízlését leromboljuk, de olyan 10 év alatt ez sikerülhet is.


Az a vicc, hogy a felnőttek általában tudják is, hogy mivel szeret egy gyerek játszani: jól elnevetgélnek azon, hogy "de édes a gyerek, egy kavicsot tologat és brümmög hozzá, te, apjuk, nem kéne már venni neki egy elemes, távirányítós Hummert...?". De azt hiszik, ez olyan kis fejletlenség, majd kinövi, hogy egy fonaldarabbal játszik papás-mamást. Pedig ez az igazi játék. Amikor ő alkotja meg a világot, amikor minden krumpliba bele tud látni egy tengeralattjárót.

Nem állítom, hogy nem kell nekik ezért semmilyen játék, csak éppen nem annyi, és nem olyan. Azt sem állítom, hogy kizárólag a gyerek ízlése szerint szerzem be neki a játékot, mert azért vagyok az anyja, hogy terelgessem, amíg kell.
Az én gyerekem is nagy örömmel barbizik az óvodában vagy a barátnőinél, de otthon nincs Barbie, nem is lesz. Ezt pontosan tudja, és nem frusztrált tőle. Azt szokták mondani a kétkedők, hogy gonosz dolog megvonni tőle, mert olyan jól eljátszik vele. De a gyerek mindennel nagyon jól eljátszik, csak a többit még nem merték megpróbálni. Persze van, hogy már szinte nincs visszaút: akit már babakorában csillogó feliratos Walt Disney-s ruhába öltöztettek, attól nehéz megvonni utána a legújabb hercegnőpónit. Pedig egy kisgyerek szépsége akkor igazán feltűnő, ha nem az öltözéke ragyog, hanem ő.


Nagynénim erre azt szokta mondani, hogy "it's just a doll...", vagyis nem kell túllihegni a dolgot, nem halok bele egy Pocahontas-ba. Ezzel amúgy teljesen egyetértek, sőt, érvényes ez a másik oldalra is: nem dől össze a világ, ha azon a Waldorf-stílusú babán orr is van, pedig Steiner szerint az már helyrehozhatatlan károkat okoz a kölyökben, mainstream-mé válik, és onnan már nincs megállás a lejtőn.
Természetesen egyáltalán nem erről akartam írni, de szerencsére ezért nem fizet nekem senki, azt írok, ami épp eszembe jut. Van még hely a blogban.
Na szóval, gyermekjátékok: nemrég körözött a hasonlóan elvetemültek között egy jó kis cikk "Minden idők 5 legjobb játéka" címen (angolul). Előre röhögtem, mert pontosan tudtam, miről fog szólni, a FB-os ismerőseim ritkán osztanak meg Brendon-kupon nyerési lehetőséget, vagy Libero-akciót. Próbáltam előre megtippelni, és jó párat el is találtam: A cikk szerint a legjobb játékok:
1. Faág
2. Kartondoboz
3. Fonal/madzag
4. Karton henger (pl. WC papír guriga, mellesleg még mindig a legnépszerűbb bejegyzés a blogon, ennyire gáz a többi...?)
5. Koszolás
A többiekkel gyűjtöttünk még néhány ilyesmit, hogy kavics, dió, üres palack, stb.

Emlékszem, Barnussal ha mentünk valahová kiskorában, mindig gondosan bepakoltuk a szerintünk baromi fontos játékokat egy hátizsákba, természetesen egyszer sem nyitottuk ki. Kamillával már nem viszünk semmit, ha megyünk valahova (hétvége, nyaralás, kivéve ha ő akar pakolni valamit, de ezt is korlátozzuk, ill. már ő maga korlátozza. Ez persze olyan helyekre vonatkozik, ahol el lehet bogarászni, ha egy üres betonkockába mennénk 2 napra, akkor szerintem mi is vinnénk ezt-azt.

Vagyis az alap a kevés és egyszerű játék, ami "független": nem kötődik áramforráshoz vagy ideológiához, anyaga organikus (fa, pamut, gyapjú, selyem, mama, apa), ezt onnan lehet megjegyezni, hogy ez azért jó, mert az ember is az, viszonylag kevés kőolaj-származékot tartalmaz, kivéve, amit megeszik és magára ken. És tetszik nekem :D  Ha ez a "mag", akkor egy kis műanyag még belefér.


A megfigyelés fontos. Figyeljük a gyereket, mit tevékenykedik, és hagyjuk, hogy elsősorban nem-játék dolgokkal játsszon. De azért ne csavarjuk ki a kezéből a Playmobilt, inkább csodáljuk szájtátva, miket alkot, és reménykedjünk, hátha a mi kis elveink hozzájárulnak ahhoz, hogy boldog, szabad felnőtt váljon majd belőle.

2012. március 22., csütörtök

Szabadság, szerelem

Én nagyon aktuális dolgokról blogolok, mindig időben reagálok, pl. időben feltettem a karácsonyi képeket is, nehogy valaki elfelejtsen időben készülődni 2012 Karácsonyára.
Így jártam ezúttal is, most Március 15-vel.



Kiskoromban vissza-visszatérő problémám volt, hogy miért tolta ennyire Petőfi ezt a két fogalmat, annyi fontosabbat tudnék mondani a szabadságnál, meg a szerelemnél, pl. az alvás (amióta gyerekeim vannak, ez került a ranglista örökös első helyére) meg az evés. Aztán ahogy egyre többször használtam gondolkodásra a fejemet, meggyőződtem róla, hogy bár az oxigén alap, szabadság meg szerelem nélkül lehet élni, de kevéssé érdemes. Az évek során arról is meggyőződhettem, hogy a szabadság nem feltétlenül a bilincs meg a börtön hiányát jelenti, szerintem Sándor is erre gondolhatott. Mert azt ugye minden iskolában tanítják, hogy mit akart mondani a költő. És itt bizony elég kicsi a bebukás esélye, lévén holt költőktől nehéz kérdezni, élőkkel történő interjúknál meg sokkal okosabbnak kell tűnni.
Az oviban természetesen erre is készültek, a szokásos elképesztően szép dekoráció fogadott, még plusz kokárdák is ki voltak téve a feledékeny szülők számára. Kamilla természetesen már 2 nappal előtte kikészítette ünnepi gúnyáját, szerencse, hogy a korona és a napszemüveg otthon maradt, bár barátaim szerint semmi akadálya nem lett volna, hogy ezzel pimpelje az outfitjét. Megjegyzem, engem sem zavart volna, szeretem a kreatív választásait.
Íme az ünnepi képek:





2012. március 21., szerda

Rebaba's photostream on Flickr

Ez igazán kedves volt a Flickr-tól, hogy ilyen előzékenyen beillesztette ide ezt a post-ot, de tudom, hogy a gép csak azt csinálja, amit mondanak neki, de hát én néha csak nyomogatok, aztán majd csak lesz valami, hát most lett is.
Lényeg, hogy mostantól a Flickr is a barátom lett, oda fogom töltögetni a képeket a műveimről, mert ez az egyenként feltöltögetés elég idegesítő.
Most épp amiatt ráng egy ideg az arcomban, mert meg akartam változtatni a blog felső képét, le is töröltem onnan az eredeti fotót, és akartam feltenni egy aktuálisat, erre kiírja, hogy túlléptem, rossz vagyok. Gondoltam, kiszúrok veled, akkor linket teszek be, hát azt sem engedi. Szóval az ilyenkor jól bevált módszert választom inkább, és hagyom a francba az egészet, hátha meggyógyul magától, erre, mint tudjuk, nagy esély van.


Rebaba 009Rebaba 008Rebaba 007Rebaba 006Rebaba 005Rebaba 004
Rebaba 002Rebaba 014Rebaba 011

2012. március 2., péntek

Mackónapok a Pagonyban

Megint Ovi, a mi ovink, a Pagony. Én még mindig Zöld szíves ovinak hívom, vagy Farkasréti ovinak, mert mindig leragadok a múltban, de az ovi nem mérges, szereti, ha különböző neveken szólítom. Ha elmegyünk mellette autóval, akkor is köszönünk neki, szia Ovi! Holnap jövünk! Egyébként kétségbeesetten keresem a karácsonyi képeket, mert hogy valahova lementettem, az tuti, és ha nem találom meg, hisztériás rohamot kapok, és megint leülök magammal szembe, szigorúan a szemembe nézek, és azt mondom: a blog nem játszótér. A blog komoly dolog. Bizonyítsd be, hogy felnőtt módjára tudsz vele bánni, és az IDŐBELISÉGET  a jövőben betartod, megértettük egymást?! Igen, igen, megígérem! Most kapok csokit? Csak ha megkeresed a karácsonyi ovis képeket még július előtt! Igenis...
Minden évben van nálunk Macinap, vagyis inkább Maci időszak. Ez a témakör gazdag programot jelent, itt lehet olvasni a hagyományról.
Nekünk ez otthon annyit jelentett, hogy be kellett vinni saját macit, aki 2 hétig bent marad. Viszont az oviban már megint mesés világ fogadja a belépőket, mint mindig. Minden évben többször új témakör csodás dekorációja vár minket, és ez akár egy interaktív kiállításnak is felfogható, hiszen mindenhez hozzá lehet érni, sok gyerek letáborozik itt a folyosón, jöttében, mentében, és leül könyvet nézegetni. És mindig minden a helyén marad... Ottília, az óvodavezető az értelmi szerző, Tibi bácsi meg a varázslatos kalapácsos ezermester.
Lássuk hát a fotókat:









Itt a végén ez a két kis kakukktojás kép is belekerült: miközben annyit nyávogott mindenki, hogy mikor lesz már meleg, szerencsére a tél még megajándékozott minket 2 hét jéggel és hóval. Tibi bácsi minden reggel gondosan felöntötte a placcot, és letakarította a havat róla. Kamcsi meg legnagyobb csodálkozásomra egyik nap ráállt a jégre korcsolyával, és másnap már siklott vele. Minden ovi után nagy visítós csúszkálás volt, ki cipőben, ki korcsolyával, a szülők meg termoszokkal álltak a szélén. Ez  tényleg egy csoda volt, olyan jégen csúszni, ahol pár méterenként át lehetett ölelni egy fát! Most meg már a görkorcsolyát készítjük elő...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...