2012. március 26., hétfő

OVIFOCI

Vasárnap nagyszerű programunk volt, ovifoci délelőttön voltunk a Kék suliban. Ez azt jelenti, hogy sok aranyos ovis kisgyerek rohangál össze vissza, mi meg élvezzük a látványt és nagyokat mosolygunk.
Én azért megyek, mert nekünk ez családi program, hiszen Barnus is ugyanannál az edző bácsinál kezdte a focit 9 éve, mint most Kamcsi, azzal a különbséggel, hogy a lányka Apának nevezi Laci bácsit.
Az utóbbi években jól kis lányfocista utánpótlás alakult ki, hiszen az edző bácsik is majdnem mind családot alapítottak, és a sors azzal tréfálta meg őket, akiknek a foci szent, hogy lányaik születtek. De ez csak így leírva furcsa, úgy tűnik, ma már senki nem akad fenn ezen. A sport, a mozgás öröme ugyanúgy jár mindenkinek, kifejezetten jót tesz egy fiúcsoportnak, ha kislány is van, tizenéves korban már más miatt tenne jót, de akkor már külön edzenek (a szabály az, hogy 12 éves korig játszhat lány a csapatban, és van pozitív diszkrimináció, a lány két évvel idősebb is lehet a fiúknál). Valahogy automatikusan megtanulják, hogy hogyan kell együtt játszani, és ki mondta, hogy csak a kisfiúk focizhatnak?! Meg lehet figyelni egyébként világszerte, hogy a női foci egyre népszerűbb, már nem csak a röhögés miatt nézik a férfiak, Németországban kifejezetten sztároknak számítanak a női futball válogatott tagjai.
Az edző bácsiknak meg ez egy hivatás, rendkívül komolyan veszik: képesek este telefonon meg emailen megbeszélni, hogy az aznapi edzésen melyik gyerekkel mi volt. A legszebb élmény a kicsiknél az, hogy az edző olyan, mint az óvónéni: Laci bácsit már rengeteg kisgyerek ölelgette, és mondta neki, hogy szereti. Ő meg számtalan buksit simogatott, kibomlott cipőfűzőt bekötött, sok könnyet felszárított. Múltkor mondjuk egy adag taknyot sikerült kapni a szeretet mellé, mondta neki a kissrác, hogy van valami pókháló a kezén, Laci bácsi erre próbálta leszedni, és azt vette észre, hogy valami nyúlós trutymó borítja be csuklóig. Technikai szünetet kért, hogy rendezze sorait.
Mókás volt megfigyelni az ovifocin néhány apukát: már a rendezvény előtt fél órával ott voltak, szigorúan sportszerelésben, a gyermeken is tetőtől-talpig focis cucc. Dehogy ítélem el őket, amíg nem nyomorítják meg a gyereket az elvárásaikkal és a saját beteljesületlen álmaikkal, nincs ezzel az ambícióval semmi baj. A baj ott kezdődik, amikor minden edzésen ott állnak és bekiabálnak, hogy szerintük mit kellene a sarjuknak csinálni, meg amikor nagyobb korban meccsen az ellenfél letaposására biztatják ártatlan gyermeküket, akiben mondjuk egy csepp agresszió sem lenne amúgy. De ez szerencsére ritka.
Visszatérve a focira: Kamcsit nem mondanám túlmotiváltnak a témában, "meccs" közben például volt, hogy elmélyülten járkált a szaggatott vonalon, érdeklődve nézte, ki jön be az ajtón, vagy fejlett pantomimmal jelezte, hogy rendkívüli módon unja, ja és ásított is. de ez így is van rendben, mi szakadtunk a röhögéstől. Én kifejezetten örülök, hogy egy 5 éves kislányban nem teng túl a győzni akarás, neki nem is ez a dolga még. Szerencsére ezt az edzők is pontosan ugyanígy gondolják, ők sokszor mondják  a szülőknek is, hogy teljesen mindegy az "eredmény", a labda és a mozgás iránti öröm kifejlődése a lényeg.
Cukik voltak, mozogtak egy jót, beszélgettünk a szülőkkel, majd mászókáztunk még az udvaron, jó kis nap volt.
Szerintem isteni érzés lehet, ha az embernek az apukája akasztja a nyakába az aranyérmet! (Mindenki aranyérmet kapott:))









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hozzászólásodat ellenőrzés előzi meg:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...