2012. augusztus 9., csütörtök

MEGSZÜLETETT, ÖRVENDJÜNK

Törzsünk új taggal bővült, Tomi megszületett. Egyszer talán majd leírom, ki kinek a kije, de érdekes-e ez egyáltalán egy olyan szemlélet mellett, ami bár nagyra értékeli a vérségi kötelékeket, azt vallja, hogy törzset magunk is létrehozhatunk, akár interneten keresztül is meg lehet találni azt, akit befogadnál a saját törzsedbe. Ehhez nem árt elvonatkoztatni azoktól a berögződésektől, amik szerint inkább hagyjunk mindent úgy, ahogy volt, a mi családunkban ez nem szokás, végül is sokak túlélték már a boldogtalanságot.
Pedig az élet szép, és alakításában aktívan jó részt venni. Új baba született, igyekeztem méltón megünnepelni, varrtam neki saját flanell babatakarót és horgoltam sapkát.
A takaró és a sapka is teljes egészében pamutból készült. Isten hozott, Tomi!







1 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen a volt sógornőm nevében, elnézést, hogy nem voltam egyértelmű a bejegyzésben, nem saját baba, kölcsönben volt:)

    VálaszTörlés

Hozzászólásodat ellenőrzés előzi meg:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...