2012. május 24., csütörtök

SZIGET

a nyugalomé. Nem mintha állandó lakhelyünkön idegesek lennénk, de azért egy hely, amihez a hétvége és a nyaralás kapcsolódik, akkor is varázslatos lenne és szép emlékek kapcsolódnának hozzá, ha állandóan esne az eső, amikor odamegyünk. Szóval felavattuk a 2012-es évet Szentdomin, előzékeny falu, jó idővel várt megint. Mit is lehet itt csinálni? Tökugyanazt, mint mindig, és közben elégedettnek lenni.
Sátorozni a kút mellett:

Rajzfilmet nézni a konyhában:

Velneszfürdőt venni a kertben, kilátással:
Csodálkozni, hogy tényleg működik a komposztálás, és még egy egész dinnye is földdé válhat 1 év alatt:
Locsolni a tökmindegymit:
Mosni és teregetni és közben nem kiborulni, hogy ezzel megy el az időnk, miközben annyi más jobb ötletünk is lenne:
Pucéran lépcsőn kajálni:
Rejtvényt fejteni Apával (és azt hinni, hogy a Borsodi zéró alkoholnélküliséget jelent, gyereknek adni, aztán rájönni, hogy cukornélküliséget jelentett) :
Rádöbbenni a varrógép lecsutakolása, felszerelése, tanulmányozása és az anyagok, cérnák előkészítése után, hogy a Naumann talp nem kompatibilis a Toyota talppal. Varrógépet csalódottan elpakolni.

Ehelyett olvasni.
Elkezdődött az idény.

1 megjegyzés:

  1. Orsi, ez valami varázslatos!!! Csodálatos, gyönyörű és jaj de jó lehet ott lenni!!!!! Tényleg olyan nyugodt, csendes és mesés az egész hely... :)

    VálaszTörlés

Hozzászólásodat ellenőrzés előzi meg:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...